Kiss István hobbi nyílméregbéka tenyésztő

A nyílméregbékák tartásának lehetőségét régóta terveztem, de csak tíz évvel ezelőtt kerültem döntéshelyzetbe. Ekkor látogattam meg ugyanis Kovalcsik Gézát, akinek gyűjteménye olyan hatással volt, hogy másnap két terrárium ragasztásába fogtam, majd berendeztem és pár hét múlva be is népesültek Első békáim (Adelphobates galactonotus és Epipedobates tricolor) is Géza bácsitól származnak, és előbbi faj egyedei hiánytalanul, a mai napig jó egészségnek örvendenek. Szakmai kapcsolatunk azóta is töretlen, mindig nagy öröm, ha meglátogathatom a tenyészetét, ahonnan nehéz úgy távozni, hogy valami újat ne tanulnék.

A kezdeti két terrárium 4 évig nem bővült, mert a lakótelepi lakásban talpalatnyi helyem sem volt ehhez. Úgy alakult, hogy családi házba költöztünk, ahol a pince egyik helységét kisajátítottam a békáknak. Azóta szaporodnak a békák. Évente fokozatosan bővült a terráriumok és persze a fajok száma, ma két nagyobb és 15 osztatlan és 10 középen válaszfallal kettéosztott medencében ugrálnak a békák. Utóbbi medencék azért is praktikusak, mert szükség esetén, a válaszfal kihúzásával több teret kaphatnak.

image image image

A medencék hátsó és oldalsó üvegeire préselt parafalapot ragasztok, ami jó hőszigetelő, a növények meg tudnak kapaszkodni rajta, a békák könnyedén másznak a felületén. A terráriumok alján agyaggolyó-réteget helyezek el, erre kerül egy geotextilia, majd a kókuszrost, tőzeg keverék, vörösfenyőkéreg darabokkal fedve. A természetes anyagokkal való berendezés híve vagyok, faágakat, kéregdarabokat, köveket használok dekorációként. Csak élő növényeket telepítek, olyan fajokat, amelyek jól bírják a viszonyokat. Ma már jórészt önellátó vagyok, a sarjak ellátják a bővülő tereket. Vizes tál minden medencében van, csobogó vízesést csak a két nagyobb terráriumban alakítottam ki.

Jelenleg 8 faj összesen 15 színváltozatát, formáját tartom, amelyek közül kettő kivételével már szaporulatom is volt, vagy rendszeresen van is. A fajok:

Adelphobates galactonotus sárga és narancssárga változatban, Dendrobates auratus bronz és a 6 pettyes formája, Dendrobates truncatus, Dendrobates leucomelas, Dendrobates tinctorius fajból az azureus, a nominat, a brazil, a sárgahátú, a citronella és a szürkelábú formák, Oophaga pumilio bribri, Phyllobates bicolor, Phyllobates vittatus.

image image

A békákat főleg 6-8 fős tenyészcsoportokban tartom, ez ideig nem tapasztaltam ennek hátrányait.

A petéket minimális vízmagasság mellett Petri csészékben keltetem, majd az ebihalakat csoportosan vagy ha kannibálok akkor egyesével kisebb edényekben nevelem. Etetésükre jó minőségű haltápot használok. Az átalakult kisbékák kezdetben ugróvillásokat, levéltetveket és kis testű muslicát kapnak, később jöhet a nagyobb méretű muslica. A muslicákat különféle gabonaőrlemény, élesztő és banán keverékén tenyésztem.

image image

Az érdeklődőket szívesen látom, előzetes egyeztetés alapján. Elérhetőségem: dendrobatidae.hu@gmail.com. Remélem hamarosan olvasható lesz honlapom is (www.dendrobatidae.hu).

ui. A fotókat Szikszay Sándor készítette a békaszobában

Kiss István

5 Comments

  1. Mimulus barátom, legközelebb tartsd még nagyobb szögben az objektívot ha üvegen keresztül fotózol 🙂 A békák gyönyörűek, a pince jó ötlet, nekem is van egy, hasonló megoldásban gondolkodom. Gondolom az egész helyiséget fűti, nem az egyes terráriumokat.

    avatar slyfox
  2. Halihó! Ez egy nagyon szép szoba, igazából az volt a baj hogy nagyon le volt merülve a fényképező és elég régi fajta volt, nem a sajátommal csináltam, plusz időnk sem volt! Én úgy vettem észre hagyományos neoncsövek voltak, és természetesen az egész szoba volt fűtve! Remélem nem köveztek meg a képek minőségéért, de majd talán egyszer viszem a saját gépem és akkor sokkal jobb lesz! Szerintem így bemutatónak elég ez. 🙂
    És tényleg ez csak töredéke amit ott meglehet találni. Nem beszélve, hogy több 100 fotót ellehetne kattintani a szobában! 😉 Köszönjük a bemutatkozást!

    avatar mimulus
  3. A levéltetveket is tenyészti ? Ha igen, akkor hogy ?
    Van tapasztalata párban tartásról (tenyésztésről) ?
    Mi a tapasztalata, mekkora az a minimális alapterület (egyedenként, fajonként) ami ahhoz szükséges, hogy jól érezzék magukat és szaporodjanak ? A tapasztalatai, vagy más tenyésztők tapasztalatai szerint mekkora az a legkisebb tenyészterrárium méret amiben sikeres lehet a szaporítás ?
    Gondolkodom páronkénti kis tenyészterráriumok létesítésén, de nem szeretnék túl sok hibát elkövetni.
    Most költöztettem át a békákat nagyobb terráriumba, mert már ijesztően elszaporodtak. Sok búvóhely volt és már nem is tudtam hányan vannak. A szaporodást meg nem akarták még ekkor sem abbahagyni.

    avatar Breki
  4. Nagyon latvanyosak a terrariumok biztos jol erzik magukat a bekak
    a leirt tancsok is jok tenyleg nagyon fontos az elohely igenyes BioDiverzitiv valtozatos kialakitasa mert minel otthonosabban erzik magukat a kis bekak annal sikeresebben szaporodnak es elettartamuk is optimalis hogy minel tobb idot lehessenek velunk egyutt minden perceben oromet s boldogsagot okozva hogy lathatjuk kis kedvenceinket!!

    avatar Gabo a beka

Vélemény, hozzászólás?