Az első lépés

Ugyan mostanság nem rendelkezem békákkal, és nem is fordítok nagy figyelmet rájuk de az oldalamnak hála jó páran megtalálnak kérdésekkel. Főleg hogy is kezdjenek neki a nyílméregbékázáshoz, mert neki ez meg az a faj tetszik, ilyet szeretne, kinél tudja beszerezni.

Remek, h az embernek vannak elképzelései, hogy milyen fajokat akar, szeretne tartani, de a békázás ezen ágánál a legutolsó lépcsők egyike a béka beszerzése, illetve az azon való gondolkodás.

Első körben meg kell néznünk valóban nekünk való-e a nyílméregbéka. Tudnunk kell, hogy a velük való foglalkozás nagy felelősséggel jár, mert ők nem csupán hobbiállatok. Sok fajt a természetben ilyen-olyan körülmények miatt a kipusztulás fenyeget, így csak a terráriumban való életük jelentheti a faj fennmaradását. Ezért fokozottan oda kell figyelni, hogy megfelelő körülményeket tudjunk teremteni állatainknak. Tudnunk kell, hogy ezen békák gyors anyagcserével rendelkeznek, illetve kis termetük matt nem vagy csak alig rendelkeznek tartalékokkal ( a természetben milliónyi rovar áll rendelkezésükre a nap minden egyes percében ), így több napi koplalást nem vagy csak nagyon nehezen viselnek el. Így ha gyakran utazunk el hosszabb időre mint 2 nap és nincs szakavatott segítőnk aki gondját tudja viselni a lényeinknek, én nem javasolnám a nyílméregbékát mint hobbiállat.

Az eleség nagyon fontos alappillére a nyílméregbéka tartásnak. Sajnos mesterséges körülmények között csak pár rovarfaj tenyésztésével tudjuk nekik biztosítani a megfelelő mennyiségű táplálékot. Ez az oka annak is, hogy a vadon fogott békák nem minden esetben tudnak alkalmazkodni az általunk felkínált eleséghez s éhen vesznek. Már a békák beszerzése előtt pár héttel mindenképp gondoskodnunk kell a megfelelő eleségállat tenyészet beindításán, hogy ne a békák érkezésekor kelljen veszettül muslinca után rohangálnunk. Már csak azért sem, mert Magyarországon elég kevés üzletben szerezhető be mindig a muslinca vagy más kicsin békák számára fogyasztható táplálékállat. Valamint gazdaságosabb ha otthon magunk állítjuk elő az eleséget, így évente jó pár 10ezrest spórolhatunk a költségeken. ( bár ha nem mosogatunk el magunk után az asszony haragja többe kerülhet :))

Mindenképp a békák érkezése előtt kell gondoskodnunk a terráriumról. Itt már azért jó ha vannak elképzeléseink milyen békát is szeretnénk, mert a talajlakóknak inkább laposabb, fán élő fajoknak inkább magasabb, sok broméliával beültetett terrárium szükséges. Már csak azért is jó előre elkészíteni, mert letesztelhetjük a muslinca szökésének rejtett lehetőségeit és a betelepített növények hamar növekedésnek indulhatnak. Egy már szépen benövényesített terráriumban otthonosabban is érzik magukat a parányi ékszereink.

Csak ha már minden készen áll emeljük fel a telefont és érdeklődjünk a békák iránt.

Degec

4 Comments

  1. Pontosan!
    Én is kb fél évvel a békák beszerzése előtt elkezdtem a terráriumot építeni! Azóta, hogy megvan a terrárium, már 3madik verziót éli meg, ami mostanra beállt, nőnek a növények és az elrendezés is tetszetős, a békák pedig jól érzik benne magukat! A terrárium építés is nagyon izgalmas, és ha már jól működik benövényesedett, jöhetnek az állatok, ahogy Degec is írta! 😉 A muslica meg kb 6-7hónap volt mire kitapasztaltam, hogy is kell azt csinálni! 🙂
    Jó olvasgatást!

    avatar mimulus
  2. Sziasztok! Ma lett meg az első 4 tinctorius petém.
    rögtön kivettem a terkóból. A kérdésem a következő,a petri csészét amiben a peték vannak,milyen körülmények között kell tartani?

    avatar lemlezoo

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..